Saint-Tropez története: Kalózok és festők

Míg Saint-Tropez was put on the international jetset destination map by Brigitte Bardot és the celebrities that followed, hosszú és érdekes története van, amely messzebbre nyúlik vissza, mint az 1950-es évek. A város mai megtestesülését nemcsak a hírességek, hanem évszázadok során a tengerjárók is alakították. Halászainak, kapitányainak és legénységének köszönhetően Saint-Tropez a világ összes kikötőjében híres volt, és ennek eredményeként a történelem legcsodáltabb tengerészei horgonyt vetettek ki ebben a bájos városban.

The Headless Man

A 68-as évben Saint-Tropez, valamint Grimaud és Cogolin városai mind egy őrült esetről kapták a nevüket, amelyben egy fejetlen ember, egy kakas és egy kutya is érintett. tudsz olvassa el a csodálatos történetet itt.

An Abandoned St Tropez Gets New Life

Mint sok provence-i plébániát, Saint-Tropezt is elhagyták lakói háborúk, járványok és éhínségek – a középkor három csapása – után. 1470-ben Raphael de Garessio nemes Jean Cossa, a Grimaud-öböl feudális főurának kérésére megszervezte Saint-Tropez újratelepítését.

The first Tropezians arrived from Italy or nearby villages, and they built their houses around the partially demolished castle tower, which is now the Chateau Suffren on the Place de la Mairie . It was initially a small village with only three streets: rue du Portalet, rue du Puits, and rue Saint-Esprit, all of which still exist today.

The Port and the Decimation of the Seabed

A St Tropez-i kikötő fokozatosan fejlődött és felülmúlta a közeli Cavalaire-i kikötőt, amely ősidők óta működött. A város a 16. század során figyelemreméltó növekedésen ment keresztül, és vonzotta a tengerészeket és a kereskedőket egyaránt.

A century passed before the lands located between the sea and the towns of Gassin és Ramatuelle elkezdték művelni. A szőlőültetvények olyan mértékben domináltak, hogy a megtermelt bor mennyisége gyorsan meghaladta a helyi lakosság számára szükséges mennyiséget. A tropéziek, akik már a tengerre néztek, elkezdték exportálni Provence-ba és Olaszország kikötőibe. A tengerészek mindent exportáltak, amit a Massif des Maures kínált, például fát, parafát vagy gesztenyét.

Az 1540-es években tropézi korallbetakarítókat toboroztak Marseille-ből, hogy elfogják ezt a „vörös aranyat” Észak-Afrika partjainál. Míg ez a betakarítás rendkívül és tartósan károsította a tengeri élővilágot, a korallipar tovább járult a 16. század végére közel 4000 lakost számláló város gazdagodásához.

Pirates, Fear and Slavery

Az 1510-es években a „Barbarossa testvéreknek” nevezett kalózok (egyikük „vörös szakáll” néven vált híressé) konstantinápolyi szultán szolgálatában álltak. Több évtizedes muszlim kalózkodást kezdeményeztek a keresztény partok mentén, és Saint-Tropez sem kerülte el ezeket a pusztításokat.

This menace was the main reason for the development of the “milice bourgeoise”, the part-time militia that still exists today in the form of the Corps de Bravade. Initially, this civil guard was commanded by the lord or by an ‘honorable man’ in the absence of the lord. From the 1510s onwards, the lord, who did not often reside in Saint-Tropez, gradually abandoned his military obligations. In 1558, the municipal authorities decided to compensate for this void and took charge of the town’s defense by appointing a “town captain” each year.

Despite the dangers of piracy, the 16th century was still a century of growth for the town and its residents. However, the following century would be a century of crisis…

A gyönyörű növekedési időszak az 1600-as években kezdett lassulni. A kalózkodás a tetőfokára hágott, és a tropézi flotta nagy részét elfogták. A levéltárak szerint 1607 és 1625 között 22 hajót, egyárbocos csónakot és bárkát foglaltak le vagy égettek el a barbár kalózok. A város elszegényedett, és közel 1500 lakosát veszítette el. A rosszul kotrott kikötő fokozatosan megtelt iszappal.

Ugyanilyen katasztrofálisnak tűnt a helyzet a század közepén. Az 1660-as évekre a flotta néhány egyárbocos hajóra és kis halászhajóra csökkent. De, mint minden válság, ez is elmúlt, és a század végére fellendülés zajlott.

A New Empire

A 18. századot egy új fejlődési időszak jellemezte, mivel sok tropézi az Oszmán Birodalom felé fordult. A törökök már nem uralták a tengereket, és tengeri kereskedelmük hanyatlásnak indult. Számukra az egyetlen megoldás az volt, hogy a francia királytól, az egyedüli szövetségesüktől a Földközi-tengeren hajókat béreltek az I. Francois és Nagy Sulieman között 1536-ban aláírt békeszerződésnek köszönhetően.

Strange as it may seem, since this confrontation unfolded between Christians and Muslims, it was the Provencal ships, and in particular the Tropezian ones, that ensured the maritime safety of the goods and people of the Turkish Empire. Some of these sailors would become the heads of great sea-faring dynasties.

Ez egy olyan törekvés volt, amelyhez e kis provence-i város tengerészeinek tapasztalatára volt szükség. A provence-i partokon állomásozó többi hajóhoz hasonlóan a tropézi tengerészek is a szultán alattvalóit szolgálták ki, árukat és embereket szállítva a birodalmon keresztül. A helyi tengerészek ezt a parti kereskedelmet elsősorban a Földközi-tenger keleti medencéjében bonyolították le, és életük felét gyakran keleten töltötték.

War, and Battles for Thrones…

A 18. századot a „Systeme des Classes” tengeri hadkötelezettségi program is fémjelezte. Ez a gyakorlat, amelyet Jean-Baptiste Colbert XIV. Lajos uralkodása alatt, az előző század végén állított fel, abból állt, hogy az állam a francia tengerészeket a királyi haditengerészet igényei szerint állította be. Ennek eredményeként a király hajóinak legénysége halászokból, hajógyári munkásokból és kereskedelmi tengerészekből állt, és mindegyiket főként nemesi osztályból származó tisztek felügyelték.

Saint-Tropez embereinek hozzávetőleg kétharmada tengeri tevékenységgel foglalkozott, így termékeny talaj volt a tengerészek besorozásához. Nem meglepő, hogy sokan közülük Toulonba hívták, hogy hadihajókra szálljanak. 1704-ben, a spanyol örökösödési háborúban, a Velez-Malaga-i csatában több mint 200 tropézi volt, amikor Franciaország támogatta V. Fülöpöt – XIV. Lajos unokáját – a többi európai spanyol trónkövetelés ellen.

It is difficult to overstate the role of Saint-Tropez in the French royal navy. Some battles involved 10% of the town’s population and more than 60% of its active sailors. More than 500 local sailors took part in the American War of Independence from 1778 to 1784, while more than a 100 were involved in the tragic Battle of the Nile between the British and French fleets in 1798. There were also more than 70 local men present off the coast of Crimea during the Crimean War in 1854. Despite the decline in the number of sailors, many locals were still in navy uniforms during the two world wars.

The Decline and Rebirth of St Tropez

The 19th century was marked by a certain decline, one that Eugene Sue illustrates vividly, and with a touch of irony, in his novel The Salamander: „Csendes és öreg Saint-Tropez, egy bátor admirális, a nemes Suffren otthona! Egykori pompájából csak ez a két torony maradt meg, melyeket tűző nap vörösített, repedezett és tönkrement, de zöld borostyánkoronákkal és kékvirágú szálkafüzérekkel ékesítve… És te is, szegény Saint-Tropez kikötője, mi is sajnálhatunk téged! Mert már nem azok a rohanó, skarlát lobogós hajók horgonyoznak elhagyatott vizeiden; nem, ez néha egy nehéz kereskedelmi hajó vagy egy csekély szkiff; és ha szerencséje van, egy vékony szkúner, keskeny míderrel, szorosan, mint a méh, összeomlik a hullámtörőd menedékében, és az egész város érzelmekbe borul.

Eugene Sue érezte, hogy a város történetének egy oldalát lapozzák. A törökök szolgálatában tett dicső utazások mindenképpen távoli emlékek voltak. Mégis, bár Eugene Sue a tengerészeti történelem felvilágosult ismerője volt, úgy tűnt, figyelmen kívül hagyta a tényt, hogy még mindig számtalan ember hajózik a világ tengerein, Afrika partjaitól Nyugat-Indiáig.

Amikor regénye 1832-ben megjelent, Saint-Tropez a jövőt kereste, és az Annonciade hajógyárak életereje volt az, amely a század közepén segített visszaállítani a város dicsőségét. Míg a La Ciotat és La Seyne hajógyárak acéltörzsű gőzhajók építésére specializálódtak, Saint-Tropez kielégítette a fából készült vitorlás hajók iránti keresletet. A tropéziek egyre nagyobb hajókat építenének. Brigáik és háromárbocos vitorláshajóik hírnevet szereztek az ország déli kikötőiben, és a tropézi építők eladták hajóikat Agdétől Antibesig tartó kapitányoknak.

While the second half of the 19th century saw many Tropezians gradually turn away from the sea, there was still a considerable number pursuing the trade of their ancestors. They passed through the Strait of Gibraltar aboard large three-masted ships that traveled from the Indian Ocean to the South China Sea, navigated the African coasts from Goree to Zanzibar, and frequented the ports of Havana, New York, Valparaiso, or San Francisco.

A Saint-Tropezbe látogató utazók többnyire azt vették észre, hogy a halászok minden nap visszatérnek a rakpartra, hogy megszárítsák és megjavítsák hálóikat, miközben feleségeik eladták a halat. Nem vették észre a tengerészek életének teljesebb történetét. Így született meg a bájos kis halászkikötő mítosza, pedig egészen az 1920-as évekig Saint-Tropez kapitányai irányították a francia kereskedelmi haditengerészet legkiválóbb hajóit.

Ezzel párhuzamosan a kisváros vonzza a nyugalmat és csendet keresőket. Emile Ollivier, Ill. Napóleon utolsó miniszterelnöke nyitotta meg az utat, már 1862-ben engedett Saint-Tropez varázsának. A század végén követte őt Octave Borrelli, Egyiptom egykori kormányzója, aki egy hatalmas kastélyt építtetett, amely ma is a nevét viseli.

The Fashionable and Artistic Crowd

The South of France has famously enjoyed a long association with a gamut of talented painters who have all flocked to the region to seek inspiration from the Provencal colors, light and views. Saint Tropez has been a particular favorite among great artistic masters such as Matisse, Picasso and Signac who all came to the sleepy fishing village at some point in their career and were inspired to create some of their best works.

A város festőinek története közismert, de ott voltak az írók is, majd az első világháború után érkeztek meg a filmesek, akik Saint-Tropezben és az öböl környékén telepedtek le. Saint-Tropez így ismét megváltoztatta az arcát.

Soon the little port became very fashionable, and in 1926 the celebrated showman and Parisian theater manager Leon Volterra moved in and acquired what became Chateau Volterra. Monsieur Léon Volterra was a larger-than-life theater impressario from Paris who, during a visit to Saint-Tropez, which already a gathering place for the stars of the day, was swept off his feet by a local siren, Simone, a fisherman’s daughter. They were married within the year.

Amikor 1936-ban Saint-Tropez polgármesterévé választották, Léon Volterrának kevés ideje volt hivatalos feladataira, és Simone rátermett kezébe bízta az ügyeket. „A Polgármesternő”, ahogy ismertté vált, a környék népszerű alakja, kulturális életének fáradhatatlan előmozdítója, és nyilvánvalóan megunhatatlan háziasszonya volt.

The Volterra’s marriage fell apart shortly after the war but Madame Volterra remained at the Château, selling off parcels of land to make ends meet. She continued to welcome actors, painters and writers to the Château, and each year at Christmas, threw it open to the entire village of Ramatuelle. In later years, she became an ardent supporter of the village’s annual open-air theater festival at which, until her death in 1989, she occupied a front-row seat for every performance.

Many films would be shot in the town. Some directors would come to tell a story set in Provence, such as Jean Choux, who shot La Servante (“The Servant”) in 1929. Jean Godard’s film Pour un soir…! (“for a night”), which was shot in the town in 1931, magnificently illustrates the Saint-Tropez of the Roaring Twenties, a Saint-Tropez that would only last a few more years. From 1935 to 1941, Volterra became mayor of Saint-Tropez, making the town even more notoriously glamorous.

After the Second World War, Saint-Tropez would become more fashionable than ever. The filmmakers returned and in 1955 the film És Isten nőket teremtett was released and caused quite the controversy (here’s the complete story about that).

Ettől kezdve az egész világ, a társadalom minden szférájából ismeri Saint-Tropezt, mint egy elbűvölő úti célt, ahol a legújabb divatokat mutatják be, és ahol továbbra is remekműveket és szerethető B-filmeket forgatnak.

Today

Nowadays, it’s impossible not to notice the parking lot full of European luxury cars as well as the easy-on-the-eyes crowd. If lucky, one can easily spot the likes of Beyonce, Angelina Jolie, Naomi Campbell, Kate Moss, Ralph Lauren, and other A-list celebrities.

To this day, the port remains the most famous marina in the world, and the peninsula remains, despite real environmental degradation due to overcrowding, one of the most preserved and least artificial corners in the South of France. It is clear that behind this festive, celebrated image lies a rich and more intimate history: that of the Tropezians who, generation after generation, have made the Saint-Tropez of today.

Többet akar? Olvassa el a mi guide to St-Tropez’s A-list history, the crazy story about the headless man the town is named after, és ismerje meg a botrány, amely St-Tropezt híressé tette.